Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Betört a jég a parkoló autók alatt

  Láthatóan nem az volt a legjobb ötlet, amikor a Lake Geneva partján szombaton kezdődő téli fesztivál rendezői engedélyezték a jégen parkolást a vendégek számára. A ráhajtás még rendben is ment, de közben kicsit olvadt és világossá vált, hogy a tulajdonosok vékony jégen jártak a járműveikkel. Nem sérült meg senki, de több autóra ráfér egy alapos hajszárítózás.

0 Tovább

Aludd magad világsztárrá !

 

 Van, akinek ez is sikerül, mint ennek a fiatalembernek, akit egy számítástechnikai cég gyakornokaként elnyomott az álom a munkahelyén...mindjárt a második napon. Kollégáinak volt humorérzéke, készítettek vele egy csoportképet. Szerencsére a fiútól sem áll távol a humor, így nem megsértődött, hanem feltette a képet a Redditre , a TIFU-ba, vagyis a "Tuday, I fucked up" alcsoportba, amelynek a nevét most elegánsan nem fordítjuk le.

 Valakinek viszont annyira megtetszett, hogy áttette a képet a "PS Battle"-be, ahol egy kép sem ússza meg, hogy ezernyi új életre keljen, Így lett most is, az alvó fiú pedig egy nap alatt bejárta a világsajtót.

Hiába....az a bizonyos jó kezdés szinte minden a szakmai karrierben....:-)

6 Tovább

A jövő tankja a rénszarvas

 Legalábbis az orosz hadsereg szerint. Míg a világ másik fele a legbonyolultabb katonai eszközök kifejlesztésével foglalkozik, az oroszok azt vallják, hogy érdemes visszanyúlni a természet adta lehetőségekre. Az orosz Északi Flotta   lövészei az elmúlt hetekben Murmanszk környékén gyakorlatoztak.

...azért a kutyák se kutyák.....

Azért egy kis meleg mindig jól jön.....

21 Tovább

Megtalálod a katonát a képen ?

   Ha tíz másodperc után sem veszed észre , hol rejtőzik a képen a Bundeswehr lövésze, nem kell aggódnod, mert éppen ez a célja az újonnan kifejlesztett álcaruhának. Évekig dolgoztak rajta a bajorországi Erdingben található nagyon hosszú nevű német kutatóintézetben. / Wehrwissenschaftliches Institut für Wehr- und Betriebsstoffe-kb.  Ipari - és Üzemi Anyagokkal foglalkozó Védelmi Intézet, WIWeB/

  A téli ruha egyébként csak a második komoly fejlesztése az intézetnek, amit sokkal fontosabbnak tartanak és a Bundeswehr közvetlen megrendelésére készült, az a nyári gyakorló , amely az éjjellátó készülékeket is megtéveszti és láthatatlanná teszi a katonát. Az egyenruha végül is azt a mintát kapta, amely az alábbi kép jobb szélén látható.

 A fejlesztőmérnök Alexander Dietel nem árulta el, hogy ezt a hatást milyen anyagokkal érték el, de azt igen, hogy maga a mintázat alkalmazkodik az új bevetési területekhez, vagyis az inkább világosabb, sivatagosabb régiókhoz, ellentétben a nyáron  általában zöld Közép-Európával. Fényképek millióinak színeit és formáit elemezték ki  pl. Afganisztánból , mire eljutottak a legoptimálisabb megoldásig. Minden négyszögletes mintát elvetettek és kizárólag kerekített formákat használtak.

 A ruha a 700 és 1200 nanométeres sávban dolgozó éjjellátó készülékek és maradék-fény-erősítők ellen ad védelmet és elsőként a német speciális egységek kapják meg, ugyanilyen alapanyagból készült hátizsákokkal és egyéb kiegészítőkkel.

 Alexander Dietel a sajtó előtt nem is titkolta, hogy ezzel a technológiával a Bundeswehr a "világ élvonalához zartozik", ami lefordítva azt jelenti, hogy másnak jelenleg nincs hasonló egyenruhája.

 Az első képről:...ha még mindig nincs meg a katona, ott fekszik a kép közepén a hóban és a bakancsa hozzáér a jobboldali fához.

22 Tovább

Így hülsz ki a hidegben

 A BBC Earth nagyon érdekes kísérletet mutatott be egy hőkamerával. A felvétel azt mutatja, hogyan hül ki az emberi test a hidegben , hogyan változnak át a meleg sárga és rózsaszín pontok zölddé, vagyis hideggé.

1 Tovább

cubalibre

blogavatar

Ki tudja, hogyan változik holnap a tegnap. Esély mindenesetre van rá.

Utolsó kommentek